Hétköznapi örömök

Most eléggé elszomorított valami, aztán rájöttem: de hiszen én döntöm el, mire gondolok, mivel foglalkozom. Ezzel, vagy bármi mással, ami-aki boldoggá tesz.

Például a kisfiammal, aki ma reggel annyira lusta volt, hogy a szülésznőnek egy csomót kellett őt piszkálnia, a végére már elkezdtem stresszelni, hogy nehogy baja legyen, pedig hát kicsattan az egészségtől, azóta is egész nap ficánkolt, és egy hét múlva kiderül, hogy mekkorára is sikerült őt növesztenünk - eddig. Már van végre hálózsákja is, ikeás és először lehet, hogy kicsit nagy lesz, mert bár ezen már tényleg nem múlik semmi, felháborító árakon árulják mindenhol máshol ezeket a puha rongydarabokat. És délben tök nyugiban lehet ikeázni, és a közeli csokoládébolt tényleg egy álomvilág (csak a gyerek észre ne vegye majd...), és ma meg holnap szülinapozunk, szóval öröm öröm hátán.

Vagy azzal, hogy milyen elmondhatatlan érzés volt anno sok ezer másik csajjal reménytelenül rajongani Bery Ariért, avagy Fügéért. És hogy nem is tudom, csalódás-e vagy sem, (a)hogy most előkerült (2:38-tól, addig Ágnes Vanilla énekel, és bár őt tehetségesnek tartom és pár régi számát hallgatom is néha, ez valami szörnyű az eredeti, igazi '80-as évekbeli "alternatív" és nyers Gombóc után, azokkal a manírokkal...), mert már az utolsó vérignél is kiábrándító volt, hiszen 20 év az 20 év, és ráadásul én sem vagyok ugyanaz...

Battery low

Az új élet hozott mindenfélét... Ma például elmentem a leendő gyerekorvosunkhoz receptekért. Egy órát vártam a tanácsadáson (ahová, most már tudom, az egészséges gyerekeket hordják, szóval ennél van még rosszabb valószínűleg), ebből az első húsz percet kint, teljesen feleslegesen, mivel bent állt a sor, csak ezt senki sem tudta nekem értelmesen elmondani, hiába kérdeztem, majd bent, bódító melegben, állva. Közben sorra jöttek a gyerekekkel, az elején még illendően mosolyogtam, mint aki a sajátján kívül bármelyik gyerektől el tud érzékenyülni, hallgattam, hogy utyuluputyulu, meg hogy xy-ka mekkora zseni, már mi mindent tud, aztán próbáltam olvasni, na ez nem nagyon ment. Egyre szarabbul éreztem magam testileg-lelkileg, és olyan pofát vághattam, hogy valószínűleg már mindenki kurvára sajnált vagy félt tőlem, tényleg közel álltam hozzá, hogy hangosan sikoltozni vagy bőgni kezdjek, és/vagy elhúzzak a fenébe. Aztán nagy nehezen egy óra várakozás után megkaptam a valag receptemet, a dokinéni egész szimpatikus, mondjuk gyanítom, legalább olyan beszélőkéje van, mint a háziorvosunknak, fél óránál csak én végeztem gyorsabban a félig kész gyerekkel.

És néha ilyen programból többet is betervezek egy napra, pedig teljesen kikészít egy is.