Anya vagyok... Sokat aggódom, hogy jó anya vagyok-e, hogyan lehetnék jobb, néha meg nem is hiszem még el, hogy ez gyönyörű kis lény az én fiam. Közben pedig valami eddig ismeretlen kötelék fonódik közöttünk egyre szorosabbra.
Tudom, nem szabadna így gondolni rá, de mindig úgy érzem, hogy amikor eljön a nap, hogy eltolja majd a mellem, és nem akar többé szopni, az olyan lesz, mint amikor nagyon szereted a másikat, de érzed, hogy egyre kevesebb vagy neki és egy napon kimondja azt, amitől félsz. És nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor nehéz lesz "elengedni", hiába tudom, hogy ő fogja tudni, mi a jó neki... Próbálom mantrázni, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lesz.
