Ma hihetetlenül jó érzés volt
- asztalnál
- tányérból enni
- késsel-villával
- ebédidőben
- megszakítás nélkül
- meleg kaját, amit ráadásul részben csak magamnak csináltam, frissen.
A zöldségesnek, mikor a kiflikrumplira, miután tisztáztuk, hogy tudom, mit veszek, megjegyezte, hogy egyedül krumplipürének nem jó, nyilván nem vallottam be, hogy épp azt terveztem. Viszont hazafelé bandukolva rájöttem, hogy van itthon petrezselymem, és olyan isteni petrezselymes krumplim lett, hogy hű.
Ilyen dolgok, meg félórás szundikálások tesznek boldoggá mostanság... Maslow tudott valamit...
