A hülye youtube ajánlott valamit, aztán utánanéztem a sztorinak, és most már napok óta nem enged el. Biztosan közrejátszik, hogy ingerszegényebb most az életem, a körülöttem, velem történő dolgok nem adnak elég gondolkodni valót, ezért keresek távolabbi témát. Nem tudom, mi lett velem, valószínűleg ez már annyira felfoghatatlan, érthetetlen számomra, hogy nem tudom feldolgozni. Az emberekről szóló történetekben mindig kielemzem a szereplők motivációit, a kölcsönhatásokat, az ok-okozat összefüggéseket, végiggondolom, hogy vajon mi vezetett odáig, hogy valaki elvesztette a talajt, a józan eszét stb. De ez általában már olvasás közben lefut, nem gondolkodom többé rajta, mikor eltűnnek előlem a betűk.
Ez a történet... más.
Minden nap gondolok rá, gyakran eszembe jut, hogy milyen jó helyre is született a kisfiam, illetve születtem én, sőt, még mindazok a rokonaim és barátaim is, akikről általában pont azt gondolom, hogy így vagy úgy, kicsit vagy nagyon kitolt velük az élet. Nem hiszek Istenben, csak valami felső (vagy talán belső) erőben, ami végül rendet rak, még ha ideig-óráig épp nem is értem, hogy fogunk ebből a káoszból a rendhez és az igazsághoz visszajutni, amikor néha távolodunk, aztán valahogy általában mégis sikerül. Nem tudom, lehet, hogy ez az első olyan életemben, amire soha nem lesz megoldás, elmarad a megkönnyebbülés. Vagy lehet, hogy épp csak ennyi az értelme, hogy odafigyeljünk jobban. Hogy ne higgyük, hogy nem tehetünk, nem kell tennünk semmit, hogy ne történjenek ilyenek a világban.
... hogy rájöjjünk, az élet szép, és milyen jó szeretni és szeretve lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése